Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Jennifer  Garner  Ryan  Gosling  George  Clooney


Brad Pitt és Robert Duvall együtt lesznek cowboyok?

2010. május 01.  19:51

Könnyen lehet, hogy minden idők egyik legjobb westernfilmje kerekedik a The Hatfields and the McCoys-ból.

Ha hinni lehet a hollywoodi pletykáknak, a Warner Bros égisze alatt készülő vadnyugati mozinak Brad Pitt és Robert Duvall lesz a két főszereplője. Márpedig, ez kellően ütős páros ahhoz, hogy az elmúlt évtizedek, kevésbé jól sikerült westernfilmjei után ismét egy klasszikus születhessen.

Pitt ráadásul igazi szakértőjévé válthat a műfajnak, hisz 2008-ban mutatták be a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című filmet, amely több Oscar-jelölést is kapott. Igaz, ez kevésbé hozta a megszokott vadnyugati hangulatot, sokkal inkább a párbeszédekre, mint az akciójelenetekre helyezték benne a hangsúlyt.

A The Hatfields and the McCoys egy igaz történetet dolgozhat fel, amely egy „tyúkvita” véres gyilkosságsorozattá való elfajulásának történetét meséli el. A Vadnyugatot az 1800-as években 13 esztendőn át tartotta rettegésben az a banda, amely a leszámolásokért volt felelős.

A The Hatfields and the McCoys sztorija 1975-ben már egy tévéfilm erejéig megelevenedett a kamerák előtt. Az új forgatókönyvet a Benjamin Buttont is jegyző Eric Roth írja majd.


kalmárté
Forrás: One Média

Pitt és Portman együtt gyűjtik a műkincseket
2010. április 24.  21:18
A Sherlock Holmes szerzői is Brad Pitt-re szavaznak
2010. április 19.  17:18
Robert Duvall játssza La Mancha lovagját
2009. december 21.  17:32
Brad Pitt
Robert Duvall
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21


Angelina Jolie egy igazi dáma a nyilvánosság előtt, otthon viszont kibújik belőle a vadmacska.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011