 |
2010. április 21. 19:56
A hírek szerint Sacha baron Cohen kaphatja a címszerepet a Walter Mitty titkos élete című filmklasszikus felújított változatában.
A Walter Mitty titkos életét 1947-ben mutatták be. A vígjáték akkori címszereplője a kétszeres Golden Globe-díjas Danny Kaye volt. Hollywoodi pletykák alapján a készülő felújított változatban Sacha Baron Cohen alakíthatja majd Walter Mitty-t.
Ami azért lenne fura megoldás, mert a forgatókönyvet elvileg Mike Myers már el is készítette, így eredetileg rá osztották a főszerepet is. Hogy végül kettejük közül ki kapja Walter Mitty szerepét, valószínű, hogy heteken belül kiderül, hisz eredetileg már idén szerették volna bemutatni a filmet.
Cohen elvileg akár rá is érhetne egy „gyors beugrásra”, hisz a The Invention of Hugo Cabret című misztikus-fantasyt csak 2011 decemberében mutatják majd be. Így ennek forgatásai csak júniusban kezdődnek a komikus-színész számára. Igaz, akkortól megfeszített tempóban, hisz 3D-ben rögzítek majd a filmet.
Brian Selznick bestseller gyerekkönyve egy 12 éves fiú, Hugo Cabret történetét meséli el, aki egy vasútállomáson éli mindennapjait, és néhai apja után ő próbálja megfejteni egy rejtélyes, törött robot titkát. A forgatókönyvet Selcznick regényéből, a Sweeney Todd és az Aviator kétszeres Oscar- jelölt szerzője, John Logan írta.
|