 |
2010. április 16. 22:43
Annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt a forgatókönyvírók sztrájkja, keresztül húzta Roman Polanski egykori terveit, hamarosan mégis elkészülhet a Pompeji című dráma.
2007-ben Polanski és Robert Harris együtt írták, Pompeji forgatókönyvét, Harris azonos című könyve alapján, mely a Vezúv, Krisztus után 79-ben bekövetkező végzetes kitörése előtti három nap eseményeit dolgozza fel.
A filmből végül az ominózus munkabeszüntetés miatt nem lett semmi és azóta sem az Oscar- díjas rendező, sem a szerző nem foglalkozott a projecttel.
Most viszont úgy tűnik, Pompeji feléled hamvaiból, ráadásul maga Ridley Scott vette szárnyai alá a filmtervet. Igaz Sir Ridders valószínűleg csak producerként bábáskodik majd a dráma mellett, de ez is több a semminél. Az Mester leginkább egy mini sorozatba ágyazná a pusztulás történetet. A rendező szerint egy virágzó társadalom illetve annak végzetes tragédiája, tökéletes témája lehet egy modernkori tv sorozatnak.
A zseniális rendező legutóbbi nagydobása, a Russell Crowe főszereplésével készült Robin Hood adaptáció nyitja az idei Cannes-i mustrát, majd a Francia Riviéráról egyenesen megérkezik a magyar mozikba is, május 13-án.
(Maróthy)
|