 |
2010. április 13. 14:27
Miután Emily Blunt nem vállalta, új női főszereplő után kellett néznie az Amerika kapitány stábjának, egyelőre többesélyes a versenyfutás.
Néhány nappal ezelőtt Emily Blunt már a második képregény adaptációra mondott nemet a napokban. Először a Vasember második részében nem vállalta a Fekete Özvegy szerepét, amelyet végül a szuper szexi bőrszerkóban nyomuló Scarlett Johansson kapott meg a magyar mozikban április 29-én debütáló filmben.
Miután az Amerika kapitány producereinek is nemet mondott, így a stábnak új női főhős után kellett nézniük. Az elsőszámú jelölt Alice Eve. A fiatal színésznő Peggy Carter szerepét kaphatja majd, aki a főhős szerelme a történetben. Ehhez csupán az kell, hogy a következő próbafelvételeken is megfeleljen.
Alice Eve 2010 egyik nagy felfedezettje lehet, hisz hamarosan a Túl jő nő a csajom című vígjátékban láthatjuk a magyar mozikban. Emellett, egy kisebb szerep erejéig a Szex és New York második részében is felbukkan majd.
A hírek szerint Eve mellett Keira Knigtley is a jelöltek között van. Sőt, mellettük egy harmadik brit színésznő neve is felmerült. Hayley Atwell A hercegnő című filmben bukkant fel nemrégiben.
Az Amerika kapitány várhatóan júniustól forog majd Chris Evans-al a főszerepben, mellette pedig olyan nagyszerű színészekkel, mint például Hugo Weaving. A Farkasember sztárja „Vörös Koponyát” alakítja majd az izgalmas fantasy-moziban.
|