 |
2010. március 30. 11:10
Egy jó színész egész életében a szerepeire készül. Gemma Arterton, aki A Quantum csendje című Bond-filmben a 007-es szerelmét alakította biztosan így van ezzel.
A 24 éves angol szépség egy misztikus, halhatatlan és nagyon harcias figurát, Iót kelti életre az év nagy szuperprodukciójában, A titánok harcá-ban (Clash of the Titans, hazai bemutató: április 15.), mely digitális 3D-ben is megtekinthető lesz.
Színésztársai, Sam Worthington, Ralph Fiennes és Liam Neeson mind vad olvasásba kezdtek, amikor megkapták a szerepet: a különlegesen látványos akciófilm ugyanis a görög mitológia alakjai között játszódik, és ők mind tudni akarták, pontosan kit kell életre kelteniük. Arterton viszont már mindent tudott.
– Amikor kislány voltam, az anyukám sosem olvasott fel nekünk meséket – meséli az egykori Bond-lány. – Én és a nővérem minden este a görög mitológiát hallgattuk. Lehet, hogy furán hangzik, de imádtuk: a fejünk mindig hősökkel és harcias istenekkel volt tele. És most kiderül, hogy még haszna is volt anyu szeszélyének. A titánok harca forgatása közben, ha valakinek kérdése volt a szerepe hátterével kapcsolatban, hozzám fordult. Én pedig mindenre egyből tudtam a választ. |