Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Adele   Rihanna   Russell  Brand


Burton lovag lett, a Piaf sztárját mellenszúrták

2010. március 20.  09:49

Francia állami kitüntetéssel jutalmazták Tim Burton-t és a gallok kedvencét, Marion Cotillrd, Oscar- díjas színésznőt is.

Burtont, az Alice csodaországban és az Ollókezű Edward rendezőjét a francia Művészet és Irodalom Lovagrendjének tagjává avatták, míg Marion Cotillard-ból dáma lett a hétfő esti ceremónián, sőt Frédéric Mittterand kulturális miniszter elragadottságában, még jól meg is szúrta a színésznő mellkasát a kitüntetéssel, amiért persze sietve elnézést kért.

Burton elmondta, első számú otthonának tekinti Franciaországot és pályafutása kezdetétől különlegesen fontos számára a francia közönség. „Hiába szerették, vagy utálták filmjeimet, mindig úgy éreztem, hogy a franciáknak kell a költőiség, a tartalom és mindaz, amit én megpróbáltam nyújtani˝ –mondta Burton.

Cotillard első sorban családjának és élettársának, Guillaume Canet francia rendezőnek köszönte meg a támogatást, de hálát adott Burtonnek is, aki 2003-ban szerepet kínált neki a Nagy Hal című filmjében.

˝Bizonyos értelemben Tim Burton megnyitotta előttem az amerikai mozi ajtaját, és mindig is bálványoztam˝


Forrás: One Média

Tim Burton jobban szereti az öreg szörnyeket
2010. március 18.  05:52
Koltai Lajos Marion Cotillard válaszára vár
2010. február 18.  09:47
Marion Cotillard pályát módosít?
2009. december 08.  06:30
Marion Cotillard
Tim Burton
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Új darabot mutat be Bécsben Mundruczó Kornél és a Proton Színház társulata
2012. május 17.  23:53
Chloe Sevigny-t kiborította a jelmeze
2012. május 17.  22:39
Cameron Diaz imádta a műciciket
2012. május 17.  19:31
Elhunyt Donna Summer
2012. május 17.  18:24
Katherine Heigl titokban vitte haza gyermekét
2012. május 17.  17:43
Sikerrel búcsúztak a feleségek
2012. május 17.  15:55
Fry és Laurie újra együtt dolgoznak
2012. május 17.  14:05
Jön az Igazából szerelem 2?
2012. május 17.  12:20
The Best Of Kylie Minogue
2012. május 17.  10:33
Matthew Mcconaughey: a romantikus komédiák nem könnyűek
2012. május 17.  21:10


A Hogyan veszítsünk egy pasit 10 nap alatt sztárja úgy gondolja, hogy a romantikus komédiák egyáltalán nem könnyűek.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011