Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Katherine  Heigl  Kristen  Stewart  Kiss Ramóna


Kate Winslet nem tudta megmenteni házasságát

2010. március 19.  12:30

Március 15-én érkezett a döbbenetes hír, Hollywood egyik legbékésebbnek tűnt sztárpárja beadta a válókeresetet.

Kate Winslet és Sam Mendes a hét elején jelentette be válásukat, amely megdöbbentette az amerikai közvéleményt. Csupán egy rövid, néhány szavas közleményben tudatták hétfőn, hogy még az év elején megtörtént kettejük között a szakítás. Ügyvédeik már a válóperen dolgoznak, és mindkét fél célja, hogy békében váljanak el egymástól.

Winslet és Mendes először 2002-ben, egy film premierjén mutatkozott együtt nyilvánosan. Egy évvel később, 2003 májusában pedig szűk családi körben a boldogító igent is kimondták egymásnak. Házasságukból egy gyerek, a most hét esztendős Joe született.

Házasságuk a legfrissebb hírek szerint már 2009-ben megromlott, hisz tavaly egy „próbaidős” különköltözés erejéig megpróbálták rendezni gondolataikat, illetve rendbe hozni megromlott házasságukat.

Ám ezen időszak alatt még inkább elhidegültek egymástól. Még jobban kidomborodott mentalitásbeli különbözőségük. Hisz míg Mendes inkább magába folytja a problémáit, vagy megpróbál azokon gyorsan túllépni, Winslet szereti kielemezni a munkája minden egyes percét, hogy ezzel inspirálja magát még jobb teljesítményre a jövőben.


kalmárté
Forrás: One Média

Tönkrement Kate Winslet házassága
2010. március 16.  09:48
Kate Winslet és Jude Law belép is a Soderbergh- galaxisba
2010. február 22.  20:38
Kate Winslet-et sokkolta a siker
2010. január 13.  05:59
Kate Winslet
Sam Mendes
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Új darabot mutat be Bécsben Mundruczó Kornél és a Proton Színház társulata
2012. május 17.  23:53
Chloe Sevigny-t kiborította a jelmeze
2012. május 17.  22:39
Cameron Diaz imádta a műciciket
2012. május 17.  19:31
Elhunyt Donna Summer
2012. május 17.  18:24
Katherine Heigl titokban vitte haza gyermekét
2012. május 17.  17:43
Sikerrel búcsúztak a feleségek
2012. május 17.  15:55
Fry és Laurie újra együtt dolgoznak
2012. május 17.  14:05
Jön az Igazából szerelem 2?
2012. május 17.  12:20
The Best Of Kylie Minogue
2012. május 17.  10:33
Matthew Mcconaughey: a romantikus komédiák nem könnyűek
2012. május 17.  21:10


A Hogyan veszítsünk egy pasit 10 nap alatt sztárja úgy gondolja, hogy a romantikus komédiák egyáltalán nem könnyűek.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011