 |
2010. március 18. 20:37
Bár egészen az utolsó pillanatig az Avatar sztárja, Stephen Lang tűnt befutónak, végül Said Taghmaoui bújhat Conan hű segítőjének bőrébe a nyolcvanas évek legendás filmjeinek folytatásában.
A G. I. Joe: A kobra árnyéka sztárja az utolsó pillanatban szerződött le a szerepre, miután Lang visszamondta azt. A Conan felvételei már ezen a héten elkezdődnek Bulgáriában, így a stábot valóban sürgette az idő.
Eldőlt az is, hogy Conan apjaként nem Mickey Rourke, hanem Ron Perlman áll majd Marcus Nispel rendező rendelkezésére. Rourke ugyanis a napokban szenvedett sportsérülést, ami miatt nem tudta vállalni a komoly fizikai igénybevételt kívánó szerepet.
Robert E. Howard csaknem nyolcvan évvel ezelőtt, a nagy gazdasági világválság idején hozta álmodta meg Conan alakját, akit sokan olyan jelentős popkulturális ikonnak tartanak, mint Sherlock Holmes, James Bond, Tarzan vagy éppen Drakula gróf. Bár az első nagyszabású adaptációra 1982-ig kellett várni, mely rögtön kultfilm státuszba emelkedett, így gyorsan maga után vonta a folytatást is (Conan a barbár 2. - A pusztító). Egy harmadik Conan-film ötlete már 2002-ben felmerült: az első két részt jegyző John Milius meg is írta a forgatókönyvet, Arnold Schwarzenegger elvállalta az öreg Conan szerepét, azonban Schwarzenegger politikai karrierje derékba törte akkor az ígéretesen alakuló projektet.
Most viszont Marcus Nispel biztos, hogy elkészíti a folytatást. Hisz a napokban Bulgáriában elkezdődnek a felvételek. Ahogy arról már korábban értesülhettünk, a címszerepet Jason Momoa kapta, aki eddig főleg sorozatokban játszott, a Baywatch-ból vagy a Csillagkapu: Atlantisz-ból lehet ismerős leginkább.
|