Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Daniel  Radcliffe  George  Clooney  D .Tóth Krisztina


Oláh Ibolya el meri mondani

2010. március 12.  19:14

El merem mondani. Ez a címe Oláh Ibolya vadonatúj lemezének, amely március elején került a közönség elé. A CD-n 11 eddig soha nem hallott dal és egy feldolgozás található majd, mindez hamisítatlan „oláhibolyás” stílusban. Az album borítójának fotózásakor az énekesnőről gyönyörű művészi fél-aktok készültek, most először élete során.

Szókimondó szövegek, gyönyörű dallamok, és egy fantasztikus hang. Ezek jellemzik legjobban az El merem mondani című albumot, amely készítésében Ibolya is aktív szerepet játszott. A pop-rock stílusú dalok szövegeit az énekesnő gondolatai alapján Orbán Tamás írta, a lemez hangszerelésében pedig olyan nevek működtek közre, mint Szűcs Norbert és Valla Attila.

„Ez a lemez áll a legközelebb a szívemhez az eddigiek közül. A dalok mindegyike a gondolataimat tükrözi, a szövegek megírásában én is részt vettem. Végre olyan lemezt alkothattam, ahol minden egyes szám rólam szól, olyanok ezek a dalok, mintha a saját gyerekeim lennének. Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja ezeket a dalokat, az megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában” - mondta Ibolya.

Az album borítójának fotózásakor minden eddiginél merészebb fotók készültek az énekesnőről. A fekete-fehér fél akt képeken Ibolyán mindössze egy farmer látható, és a testét összesen csak a tetoválásai takarják…

„Úgy gondoltuk, hogy a legjobban egy művészi fotósorozat tudná kifejezni az album hangulatvilágát, ahol megmutatom magam a világnak- kívülről és belülről egyaránt. ”- tette hozzá Ibolya.

A lemez egyben az újrakezdést is jelenti az énekesnő számára. Az új dalok segítségével megtalálta a lelki békéjét, és leszámol a múltban történt bántó eseményekkel is. A magyar népszokások szerint a régmúlt történéseitől úgy lehet megszabadulni, hogy a rossz emlékeket hordozó tárgyakat egyszerűen elégetjük: Ibolya is így tett, legfőbb célja pedig, hogy a jövőben kizárólag a jó dolgokra, és persze a zenére összpontosítson.

Oláh Ibolya „El merem mondani” című lemeze már a boltokban!


Forrás: Red Lemon

Oláh Ibolya
100% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Keira Knightley gyakorolta a szex-arcát
2012. február 07.  20:03
Demi Moore bevonult egy klinikára
2012. február 07.  18:20
Demi Lovato evési zavarairól vallott
2012. február 07.  16:40
Kristen Bell apjától kér tanácsot a munkájához
2012. február 07.  14:56
Daniel Radcliffe részegen forgatta a Harry Pottert
2012. február 07.  13:11
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43


Egyre több világhírű rendező dönt úgy, hogy nagyszabású filmjeiket nem Hollywoodban, hanem Új-Zélandon forgatják.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011