Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Adele   Kristen  Stewart  George  Clooney


Minnie Driver rácsodálkozott az életére

2010. március 12.  09:49

Minnie Driver a minap döbbent rá, hogy ifjúkori álmai egyelőre mennyire nem teljesültek…

A brit színésznő fiatalon mindig nagycsaládról, sok gyerekről ábrándozott.
„Amikor tini voltam, úgy gondoltam, hogy legalább öt gyerekem lesz majd” –nyilatkozta Minnie.

Ehhez képest a 40 esztendős Driver alig másfél esztendeje hozta világra elsőszülött gyermekét. Ráadásul a színésznő egyedül neveli fiát, sőt, Henry édesapjának kilétét a mai napig nem volt hajlandó felfedni.

A „rendezetlen családi háttér” ellenére reményei szerint még legalább egy kistestvére születhet majd fiának. Igaz, az újabb csöppség érkezéséhez először is egy apára volna szükség, ráadásul Driver egyre inkább igyekszik filmes karrierjét ismét beindítani.

Nemrégiben fejeződött be a Betty Anne Waters című dráma forgatása, amelyben az Oscar-díjas Hilary Swank társaságában látható. A szintén még várhatóan idén mozikba kerülő Barney´s Version-ban pedig Dustin Hoffman lesz a főszereplőtársa. Emellett Minnie Driver szerepet vállalt a The Deep című televíziós sorozatban is, amelynek felvételei épp ezekben a hetekben zajlanak. A szériában a Vészhelyzetből ismert Goran Visnjic lesz a partnere.


kalmárté
Forrás: One Média

Minnie Driver gyermeke maga a Karácsony
2009. november 25.  13:32
Minnie Driver még egy gyereket szeretne
2008. november 20.  05:36
Minnie Driver nem kért a gyerekbizniszből
2008. október 18.  08:08
Minnie Driver
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Új darabot mutat be Bécsben Mundruczó Kornél és a Proton Színház társulata
2012. május 17.  23:53
Chloe Sevigny-t kiborította a jelmeze
2012. május 17.  22:39
Cameron Diaz imádta a műciciket
2012. május 17.  19:31
Elhunyt Donna Summer
2012. május 17.  18:24
Katherine Heigl titokban vitte haza gyermekét
2012. május 17.  17:43
Sikerrel búcsúztak a feleségek
2012. május 17.  15:55
Fry és Laurie újra együtt dolgoznak
2012. május 17.  14:05
Jön az Igazából szerelem 2?
2012. május 17.  12:20
The Best Of Kylie Minogue
2012. május 17.  10:33
Matthew Mcconaughey: a romantikus komédiák nem könnyűek
2012. május 17.  21:10


A Hogyan veszítsünk egy pasit 10 nap alatt sztárja úgy gondolja, hogy a romantikus komédiák egyáltalán nem könnyűek.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011