Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Angelina  Jolie  Ryan  Gosling  John  Travolta


Matt Damon csak a Pitt és Clooney által leselejtezett szerepeket kapja?

2010. március 11.  18:01

Matt Damon bár remek barátságban van George Clooney-val és Brad Pitt-el, mégis úgy érzi, hogy a két sztárt előrébb rangsorolják nála.

A három színész zseni az Ocean’s Eleven, Twelve és Thirteen című filmekben szerepelt együtt. Damon a forgatások alatt is úgy érezte, hogy két jó barátját megkülönböztetett figyelem övezi, míg őt „csak egy a többi közül” alapon kezelték.

Az informátor sztárja szerint rá csak akkor esik a producerek választása, ha már Brad Pitt vagy George Clooney nemet mondott az adott szerepre. Persze, ez nem féltékenység a részéről. De szerinte tény, hogy ha valaki az Oceans filmekről tart közvélemény kutatást, hogy említsenek meg két szereplőt, akkor tuti hogy George és Brad ugranának be a többségnek.

Nincs ez másképp a filmkészítők esetében sem, ráadásul, a közönség szava a döntő, márpedig, akit ők előrébb rangsorolnak, a szakemberek sem nagyon tehetnek másképp…

Matt Damon legnagyobb álma, hogy a sok akció mozi után végre egy igazi vígjáték főszerepét eljátszhatja majd. Szerinte ugyanis Pitt és Clooney ezekben tudnak igazán zseniálisat alakítani…


kalmárté
Forrás: One Média

Damon kiábrándult Obamából
2010. március 08.  05:53
Matt Damon megint lenne Bourne, de talán mégsem
2010. március 07.  08:30
Matt Damon is a Kennedy klán tagja lesz
2010. március 01.  15:11
Matt Damon Robert F. Kennedy bőrébe bújik?
2010. február 28.  21:55
Matt Damon
Brad Pitt
George Clooney
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Madonna: A W.E. nem egy mesés szerelmi történet
2012. február 08.  20:04
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Cameron Diaz Oscart ad át
2012. február 08.  21:46


Cameron Diaz a legújabb színésznő, akiről kiderült: február 26-án átadhatja valakinek az Oscar-szobrot.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011