Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Keira  Knightley  James  Cameron  John  Travolta


Egyiptomi Hét 2010 rendezvény a Zsigmond Király Főiskolán

2010. március 09.  01:06

A Zsigmond Király Főiskola és az Afrikai - Magyar Egyesület Együttműködési Megállapodás kötött 2009. december 9-én, amely keret-megállapodásban vállalták, hogy a pályázati és tudományos tevékenységeik összehangolása jegyében közös Afrikához kapcsolódó konferenciákat és rendezvényeket szerveznek, illetve szakértő segítséget nyújtanak egymásnak pályázati anyagok kidolgozásához, konzorciumi partnerséget biztosítva egymásnak.
Az együttműködés első mérföldköve a 2010. március 8-án kezdődő „Egyiptomi Hét 2010” címmel megvalósuló kulturális programsorozat, amely egész héten várja az érdeklődőket!


Támogatja a rendezvényt, a Budapesten akkreditált egyiptomi nagykövetség, Őexcellenciája Aly Al-Hefny nagykövet úr személyében, aki nagy örömmel fogadta az AME és a ZSKF ajánlatát egy egyiptomi kulturális hét közös szervezésére és jelentősnek ígérkező kulturális, tudományos, ismeretterjesztő programmal segíti a színvonalas lebonyolítást.

Dr. Juhászné Belatiny Katalin, a ZSKF elnöke kiemelte: „A Zsigmond Király Főiskola élen jár a gyakorlati oktatás terén. Az Egyiptomi Hét 2010 rendezvénysorozattal is a az a célunk, hogy megismertessük a hallgatókkal az egyiptomi kultúrát, a gasztronómiát, a turisztikai lehetőségeket, valamint az egyiptomi-magyar oktatói és cserediák-lehetőségeket.”

A programsorozat első napján Öexc. Aly EL-Hefny, Az Egyiptomi Arab Köztársaság Nagykövete tartott előadást, amelyben az egyiptomi-magyar kapcsolatokról beszélt. Fontosnak tartja, hogy a két ország között egyre szorosabbra szőjék a szálakat, amely kooperáció kiterjed az utazás-turizmusra, a kulturális életre, illetve az oktatásra.

Az előadásokra ellátogatók a ZSKF Aulájában csodálatos képzőművészeti alkotásokból kiállítást láthatnak valamint a Tutanhamon-kiállításból is kaphatnak egy kis ízelítőt.

Bővebb információ: www.zskf.hu


0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21


Angelina Jolie egy igazi dáma a nyilvánosság előtt, otthon viszont kibújik belőle a vadmacska.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011