 |
2010. március 10. 09:49
Szeptemberben kezdik el rögzíteni az új Foo Fighters albumot.
A legendás Foo Fighters együttes várhatóan jövőre jelentkezik új zenei anyaggal, amelynek felvételeit már idén szeptemberben megkezdik. Mindezt a frontember, Drave Grohl is megerősítette.
Az 1995-ben alapított amerikai rockbandának ez lesz a hetedik stúdióalbuma. A dalokat már el is kezdték írni a tagok. Legutolsó nagylemezük 2007-ben jelent meg, Echoes, Silence, Patience & Grace címmel.
Tavaly pedig egy Greatest Hits albummal jelentkeztek, rajta az új szerzeménynek számító „Wheels” című nótával.
Mindeközben hamarosan szólólemezzel jelentkezik a Foo Fighters dobosa Taylor Hawkins, melyen a Queen két tagja Brian May és Roger Taylor is szerepel.
A többszörös Grammy-díjas csapat, a Foo Fighters bizonytalan ideig szünetelteti működését, így Hawkins keresve sem találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy elkészítse második albumát Coattail Riders nevű zenekarával. A Red Light Fever című lemez április 19-én jelenik meg, és több neves zenész is közreműködik rajta.
A leghíresebb vendégszereplők minden bizonnyal Brian May és Roger Taylor lesznek, akik 2006-ban már játszottak együtt a Foo Fightersszel, és azóta is jó kapcsolatban vannak a zenekar tagjaival. Rajtuk kívül Dave Grohl és a Cars gitárosa Elliot Easton is játszik a lemezen.
|