 |
2010. március 08. 18:00
Bár eredetileg már 2010-ben el kellett volna kezdődnie a forgatásoknak, valószínű, hogy csak jövő januárban indul az X-Men kezdetek: Farkas folytatásának felvétele.
Az X-Men kezdetek: Farkas folytatásában a címszereplő állati ösztönei kerülnek középpontba. Különös kalandozásai során Japánban is eljut, ahol szamuráj harcosokkal kell majd megvívnia a csatáját. Hugh Jackman a főszerep mellett a produceri feladatok egy részét is magára vállalja. A forgatókönyvet Christopher McQuarrie írja, azonban rendezőt még nem szerződtettek le.
A forgatásoknak Japán ad majd otthont 2011 januárjától, így kérdéses, hogy a szintén jövőre tervezett bemutató mennyire lesz majd tartható.
Az X-Men kezdetek: Farkas 150 millió dollárból készült, tavaly májusban mutatták be a mozik, és azóta csak az USA-ban közel 180 millió dolláros bevételt hozott, így nem kétséges, megéri a folytatás.
|