Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Ben  Affleck  Keira  Knightley  George  Clooney


Matt Damon megint lenne Bourne, de talán mégsem

2010. március 07.  08:30

A Universal stúdió már nagyon gyúr a következő Bourne-filmre, hiszen a világsikert aratott trilógia csaknem egymilliárd dolláros összbevételt ért el. Az újabb sikernek két kulcsa van: a főszereplő Matt Damon és Paul Greengrass rendező. A baj csak az, hogy egyikük sem lelkesedik a negyedik részért.

– Szerintem Bourne karaktere van annyira összetett, hogy egy másik színész is a maximumot tudja kihozni belőle, például Russell Crowe vagy Denzel Washington – vélekedik Matt Damon. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ha megint Greengrass lenne a rendező, vállalna-e még egy részt, határozott igennel felel. – Paul és én nagyon összeszoktunk a második és harmadik rész készítése közben, ha van ötlete, miről szóljon a folytatás, benne vagyok.

Greengrass azonban szkeptikus. – Kiszálltam a Bourne-projektből, mert nem tudom, milyen irányba lehetne elvinni a történetet. Úgy érzem, már mindent elmondtam, és mivel két év alatt semmi új nem jutott eszembe, más filmeken töröm a fejemet.
Természetesen az is felmerült, hogy az előzményeket elmesélő folytatást, azaz prequelt készítenének, de ehhez megint csak Damon és Greengrass kellene.
Sebaj, amíg eldöntik, pontosan mit szeretnének, újabb közös filmjüket várhatjuk a mozikban. A Zöld zóna című thrillerben Damon tömegpusztító fegyverek után kutat Irakban, ám helyettük fondorlatos összeesküvésre bukkan.
(Green Zone – hazai bemutató: 2010. június)


Forrás: UIP-Duna Film

Matt Damon is a Kennedy klán tagja lesz
2010. március 01.  15:11
Matt Damon Robert F. Kennedy bőrébe bújik?
2010. február 28.  21:55
Damon és Affleck újra közös filmen dolgozik
2010. február 23.  13:48
Matt Damon
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Zooey Deschanel és Russell Brand komolyan flörtöl
2012. február 08.  16:41
Jennifer Garner megbánta a házasságot
2012. február 08.  14:57
Mark Ruffalo romantikus filmre igazolt
2012. február 08.  13:12
Újabb film Diana hercegnőről
2012. február 08.  11:27
Cameron nem kér Hollywoodból
2012. február 08.  09:43
Woody Harrelson nem néz horrort
2012. február 08.  07:56
Zach Braff repüléssel győzte le a félelmét
2012. február 08.  06:11
Hugo és Harry taroltak a művészeti rendezők díjátadóján
2012. február 07.  23:26
Ryan Gosling lenyűgöző tanítvány
2012. február 07.  21:45
Brad Pitt: Angelina otthon egy igazi vadmacska
2012. február 08.  18:21


Angelina Jolie egy igazi dáma a nyilvánosság előtt, otthon viszont kibújik belőle a vadmacska.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011