 |
2010. március 02. 00:55
Jó ideje, világos, hogy Michael Jackson orvosa, Dr. Conrad Murray nem vétlen. Ám most már a hivatalos vizsgálatok eredményei is, egyértelműen az orvost teszik felelőssé a pop királyának értelmetlen haláláért…
Bár az orvos sokáig próbálta titkolni, hogy halálos adag altatót adott Jackonak, a Los Angeles-i bíróság forrásai, és egy aneszteziológus szakértő, valamint a rendőrségi vizsgálat is alátámasztja ezt.
Dr. Murray korábbi állításával ellentétben, mely szerint betege csak minimális adag Propofolt kapott, most egyértelműen kiderült a Michael Jackson szervezetében talált mennyiség egy nagyobb műtét során szükséges érzéstelenítő dózisnak felel meg.
Több 100ml-es Propofolos üvegcse is előkerült Jackson ágya mellett, ráadásul az aneszteziológus szerint az altató biztonságos adagolásához szükséges eszközt sem találtak a helyszínen. Mindez, súlyos, talán perdöntő bizonyítéknak is minősülhet.
(Maróthy)
|