 |
2010. március 02. 11:12
Bruce Willis-t a minap a Két kopper (Cop out) című akciómozi apropóján faggatták, amikor egy interjúban megemlítette, hogy jövőre valószínűleg elkészülhet a Die Hard 5.
Persze egyelőre nem sokat tudni John McClane újabb kalandjairól, de az 54 éves sztár azt elárulta, hogy ha rajta múlna, azonnal szerződtetné Len Wiseman rendezőt, aki a Die Hard 4 - Legdrágább az életedet is jegyzi, a történetről pedig az a véleménye, hogy mindenképp számos akciójelenettel megspékelt, világméretű katasztrófával kellene számolni
˝Büszke vagyok rá, hogy része lehetek ennek a mítosznak, és arra, hogy még mindig folytathatom, de azért sokkal jobban szeretek viccelődni rajta, és nem szoktam nagy ügyet csinálni belőle. Színésznek lenni király meló, de a sallangokra senki sem kíváncsi. Csak az fontos, hogy megnevettessük az embereket˝ –mondta Willis az amerikai MTV- nek.
Az interjú során a Die Hard folytatásán kívül, szóba került a nagysikerű Sebezhetetlen újabb része is, amellyel kapcsolatban Willis elmondta: konkrét terveik vannak Samuel L. Jackson-nal és M. Night Shyamalan rendezővel.
(Maróthy)
|