 |
2010. február 24. 21:58
A holland mozi forgalmazók után a britek is tiltakoznak a Diseny döntése ellen.
Bár világszerte több millió rajongó várja Tim Burton 3D-s mesevilágát, könnyen lehet, hogy több ország mozi forgalmazói is bojkottálják az Alíz Csodaországban című filmet.
A Disney ugyanis úgy döntött, hogy az angliai március 5-ei bemutatása után, -akár csak hollandiában, a szigetország üzleteiben is- 12 héttel már megjelenteti dvd-n és Blu Rayen a filmet a szokásos minimális 18 hetes vetítés helyett, hogy a marekting a dvd fogyásra is hasson. A mozi forgalmazók cserébe bojkottálnák a filmet, írta a dailymail.
Angliában emiatt az ország három legnagyobb hálózata - az Odeon, a Vue és a Cineworld - is bojkottálná a mozit.
A Disney a bojkott mellett a jegyáron is veszíthet: számítások szerint 40 millió eurós bevételtől eshet el. A mozi hálózatoknak kompenzálásként máris 97 centet ajánlottak fel, minden eladott jegy után, és ez az alku is 8 hétig tartana. Általában 65 cent jár minden eladott jegy után, a 3d-s vásznakon vetített produkciók esetében 90 cent.
Az Avatar után Burton 3D-s szuperprodukcióját tartják a három dimenziós filmkészítés másik meghatározó mérföldkövének, de ha hinni lehet a pletykáknak, a brit és holland forgalmazók mellett számos más európai ország is kilátásba helyezett egy esetleges bojkottot, így sajnos könnyen lehet, hogy a Linda Woolverton forgatókönyvéből Johnny Depp és Helena Bonham Carter (Burtonné) főszereplésével készült film, csak mérsékelt sikert arat.
(Maróthy)
|