 |
2010. február 21. 22:50
2010. február 21-én, vasárnap este Londonban adták át a Brit Filmakadémia díjait. A BAFTA legnagyobb nyertese A bombák földjén lett, amely hat kategóriában is diadalmaskodott.
A bombák földjén lett a legjobb filmnek járó díj, Kathryn Bigelow ex-férjét, James Cameront is legyőzve diadalmaskodott a rendezők között is, emellett a háborús akció-drámáé lett a legjobb eredeti forgatókönyv, a legjobb operatőri munka, a legjobb vágás és a legjobb hang díja is.
A legjobb főszereplő Colin Firth lett az A Sinlge Man-ben nyújtott alakításának köszönhetően. A filmdrámában egy homoszexuális egyetemi professzort formál meg.
A nőknél ugyanebben a kategóriában az An Education sztárja, Carey Mulligan lett a győztes.
A mellékszereplők között Mo´nique és Christoph Waltz vehették át a BAFTA-díjakat.
A BAFTA Gálán három filmnek sikerült még a duplázás, az Avatar két technikai kategóriában tudott mindössze győzni, a Fel lett a legjobb animációs film, valamint a filmzene kategóriában is győzött. Az ifjú Viktória királynő pedig a kosztüm és smink kategóriákban diadalmaskodott. Az Egek ura a Golden Globehoz hasonlóan mindössze egyetlen BAFTA-díjat tudott begyűjteni, ezúttal is az adoptált forgatókönyv kategóriában.
Az este folyamán Vanessa Redgrave vehette át az életművért járó elismerést. Az Alkonyat sztárja, Kristen Stewart pedig közönségdíjas lett.
A kategóriák győztesei (első helyen, dőlt betűvel a győztesek): Legjobb film: A BOMBÁK FÖLDJÉN AVATAR James Cameron, Jon Landau AN EDUCATION Amanda Posey, Finola Dwyer PRECIOUS: BASED ON THE NOVEL PUSH BY SAPPHIRE Lee Daniels, Sarah Siegel-Magness, Gary Magness EGEK URA - Ivan Reitman, Jason Reitman, Daniel Dubiecki
Kiemelkedő brit film: FISH TANK - Kees Kasander, Nick Laws, Andrea Arnold AN EDUCATION - Finola Dwyer, Amanda Posey, Lone Scherfig, Nick Hornby IN THE LOOP - Kevin Loader, Adam Tandy, Armando Iannucci, Jesse Armstrong, Simon Blackwell, Tony Roche HOLD - Stuart Fenegan, Trudie Styler, Duncan Jones, Nathan Parker
Idegennyelvű film: A PROPHET - Pascale Caucheteux, Marco Chergui, Alix Raynaud, Jacques Audiard MEGTÖRT ÖLELÉSEK - Agustín Almodóvar, Pedro Almodóvar COCO CHANEL - Carole Scotta, Caroline Benjo, Philippe Carcassonne, Anne Fontaine LET THE RIGHT ONE IN - Carl Molinder, John Nordling, Tomas Alfredson THE WHITE RIBBON - Stefan Arndt, Veit Heiduschka, Margaret Menegoz, Michael Haneke
Rendező: A BOMBÁK FÖLDJÉN Kathryn Bigelow AVATAR James Cameron DISTRICT 9 Neill Blomkamp AN EDUCATION Lone Scherfig BECSTELEN BRIGANTYK Quentin Tarantino
Eredeti forgatókönyv: A BOMBÁK FÖLDJÉN Mark Boal THE HANGOVER Jon Lucas, Scott Moore BECSTELEN BRIGANTYK Quentin Tarantino A SERIOUS MAN Joel Coen, Ethan Coen UP Bob Peterson, Pete Docter
Adaptált forgatókönyv: EGEK URA Jason Reitman, Sheldon Turner DISTRICT 9 Neill Blomkamp, Terri Tatchell AN EDUCATION Nick Hornby EGY KIS GUBANC Jesse Armstrong, Simon Blackwell, Armando Iannucci, Tony Roche PRECIOUS: BASED ON THE NOVEL PUSH BY SAPPHIRE Geoffrey Fletcher
Animációs film: FEL! Pete Docter CORALINE ÉS A TITKOS AJTÓ - Henry Selick – már a mozikban FANTASTIC MR FOX Wes Anderson
Főszereplő színész: COLIN FIRTH A Single Man JEFF BRIDGES Crazy Heart GEORGE CLOONEY – Egek ura JEREMY RENNER A bombák földjén ANDY SERKIS Sex & Drugs & Rock & Roll
Főszereplő színésznő: CAREY MULLIGAN An Education SAOIRSE RONAN – Komfortos mennyország GABOUREY SIDIBE Precious: Based on the Novel Push by Sapphire MERYL STREEP Julie & Julia – Két nő, egy recept AUDREY TAUTOU Coco Chanel
Mellékszereplő színész: CHRISTOPH WALTZ – Becstelen brigantyk ALEC BALDWIN – Egyszerűen bonyolult CHRISTIAN McKAY Me and Orson Welles ALFRED MOLINA An Education STANLEY TUCCI – Komfortos mennyország
Mellékszereplő színésznő: MO’NIQUE Precious: Based on the Novel Push by Sapphire ANNE-MARIE DUFF Nowhere Boy VERA FARMIGA – Egek ura ANNA KENDRICK - Egek ura KRISTIN SCOTT THOMAS Nowhere Boy
Az év rendező, író vagy producer felfedezettje: DUNCAN JONES - rendező – Hold LUCY BAILEY, ANDREW THOMPSON, ELIZABETH MORGAN HEMLOCK, DAVID PEARSON - Rendező, producer – Mugabe and the White African ERAN CREEVY - Író/Rendező– Shifty STUART HAZELDINE - Író/Rendező – Exam SAM TAYLOR-WOOD - rendező – Nowhere Boy
Legjobb zene: FEL! - Michael Giacchino AVATAR - James Horner CRAZY HEART - T-Bone Burnett, Stephen Bruton A FANTASZTIKUS MR. FOX - Alexandre Desplat SEX & DRUGS & ROCK & ROLL - Chaz Jankel
Operatőri munka: A BOMBÁK FÖLDJÉN Barry Ackroyd AVATAR Mauro Fiore DISTRICT 9 Trent Opaloch BECSTELEN BRIGANTYK – Robert Richardson– már a mozikban THE ROAD Javier Aguirresarobe
Vágás: A BOMBÁK FÖLDJÉN Bob Murawski, Chris Innis AVATAR Stephen Rivkin, John Refoua, James Cameron DISTRICT 9 Julian Clarke BECSTELEN BRIGANTYK – Sally Menke– már a mozikban EGEK URA - Dana E. Glauberman - magyarországi bemutató: 2010. február 18.
Látvány: AVATAR Rick Carter, Robert Stromberg, Kim Sinclair DISTRICT 9 Philip Ivey, Guy Poltgieter HARRY POTTER AND THE HALF-BLOOD PRINCE Stuart Craig, Stephenie McMillan THE IMAGINARIUM OF DOCTOR PARNASSUS Nominees TBC BECSTELEN BRIGANTYK – David Wasco, Sandy Reynolds Wasco– már a mozikban
Kosztüm: AZ IFJÚ VIKTÓRIA KIRÁLYNŐ - Sandy Powell BRIGHT STAR - Janet Patterson COCO CHANEL - Catherine Leterrier AN EDUCATION - Odile Dicks-Mireaux A SINGLE MAN - Arianne Phillips
Hang: A BOMBÁK FÖLDJÉN Ray Beckett, Paul N. J. Ottosson, Craig Stauffer AVATAR Christopher Boyes, Gary Summers, Andy Nelson, Tony Johnson, Addison Teague DISTRICT 9 TBC STAR TREK Peter J. Devlin, Andy Nelson, Anna Behlmer, Mark Stoeckinger, Ben Burtt – már a mozikban FEL! - Tom Myers, Michael Silvers, Michael Semanick
Speciális vizuális effektek: AVATAR Joe Letteri, Stephen Rosenbaum, Richard Baneham, Andrew R. Jones DISTRICT 9 Dan Kaufman, Peter Muyzers, Robert Habros, Matt Aitken HARRY POTTER ÉS A FÉLVÉR HERCEG John Richardson, Tim Burke, Tim Alexander, Nicolas Aithadi A BOMBÁK FÖLDJÉN Richard Stutsman STAR TREK Roger Guyett, Russell Earl, Paul Kavanagh, Burt Dalton
Smink és haj: AZ IFJÚ VIKTÓRIA KIRÁLYNŐ - Jenny Shircore COCO CHANEL- Thi Thanh Tu Nguyen, Jane Milon AN EDUCATION - Lizzie Yianni Georgiou DOKTOR PARNASSUS ÉS A KÉPZELET BIRODALMA- Sarah Monzani KILENC - Peter ‘Swords’ King
Animációs kisfilm: MOTHER OF MANY - Sally Arthur, Emma Lazenby THE HAPPY DUCKLING - Gili Dolev THE GRUFFALO - Michael Rose, Martin Pope, Jakob Schuh, Max Lang
Kisfilm: I DO AIR - James Bolton, Martina Amati 14 - Asitha Ameresekere JADE - Samm Haillay, Daniel Elliott MIXTAPE - Luti Fagbenle, Luke Snellin OFF SEASON - Jacob Jaffke, Jonathan van Tulleken
Közönségdíjas: KRISTEN STEWART JESSE EISENBERG NICHOLAS HOULT CAREY MULLIGAN TAHAR RAHIM
Életműdíj: Vanessa Redgrave
|