 |
2010. február 22. 09:49
Szó sincs szakításról, sőt, három hónapra közösen Velencébe költözik Angelina Jolie és Brad Pitt.
Az ok nem „csak” a romantikázás, sokkal inkább a munka. A sztárpár ugyanis filmet forgatni érkezik a szerelmesek Mekkájába. Jolie és Pitt kedden már meg is érkezett az olasz városba, természetesen hat gyerekük, Maddox (8), Pax (6), Zahara (5), Shiloh (3)és a 19 hónapos ikrek, Vivienne és Knox társaságában.
Velence ad otthont ugyanis Angelina Jolie új filmjének, a „The Tourist”-nak. Megadták a módját már az érkezésnek is, hisz a Marco Polo repülőtérre magángéppel szálltak le, majd egy motorcsónakkal a Palazzo csatorna felőli oldalára mentek, ahol azonnal elfoglalták exkluzív lakásukat is, amelyet erre a három hónapra bérelnek.
A The Tourist forgatásai csak március 15-én kezdődnek, így közel egy hónapjuk lesz arra, hogy megszokják az itáliai életet. Valamint, egy kicsit elmeneküljenek az őket üldöző újságírók hada elől. Többükkel már perben is állnak amiatt, mert valótlanul állították kapcsolatuk megromlását.
|