 |
2010. február 16. 12:33
Christopher Nolan legújabb interjújában elárulta, megkezdődtek a soron következő Batman film előkészületei.
A 2008-as A sötét lovag minden idők legsikeresebb Denevérember mozija volt. Nolan 2005-ben, a Batman: Kezdődik!-el vette át a franchise irányítását. Az ő rendezői kvalitásának, valamint az új „címszereplő”, Christian Bale-nek köszönhetően a Batman történetek legfényesebb korszakát élhetjük. Nem véletlen, hogy Nolan a New York Times-nak nyilatkozva elismerte, már el is kezdődtek az újabb film előkészületei.
A Goyerm testvérek, Jonah és David már el is kezdték írni a forgatókönyvet. A Warner Brothers filmgyár igazgatója, Jeff Robinov megerősítette, hogy az új film is Batman múltját mutatja be, vagyis, folytatja A sötét lovag által félbehagyott történetet.
A legnagyobb talány egyelőre, hogy Christian Bale vállalja-e harmadjára is Batman szerepét. A színésznek ugyanis egyre több az ajánlata. Belekezdett a Terminátor sorozatba is, amely szintén hosszú évekre leköti őt. Mindenesetre, hamar döntenie kell, hisz már jövőre érkezhet a mozikba az új denevérember film…
|