 |
2010. február 13. 12:28
A Jolie-Pitt páros pert indít a News of the World című brit bulvárlapot. Ez volt az a magazin, mely a múlt hónapban elsőként hírül adta, hogy a sztárpár útjai elválnak, és már tárgyalnak a vagyonmegosztásról is.
A bulvárlap egyelőre nem kommentálta a jogi eljárással kapcsolatos keddi bejelentést. A sztárpár jogi képviselője szerint azért kezdeményezték az eljárást, mert a lap nem volt hajlandó visszavonni állítását, és bocsánatot sem kért amiért az álhírt elindították. Keith Schilling elmondta, hogy az újság nem mutatott hajlandóságot arra sem, hogy peren kívül egyezzenek meg.
A cikk, mely szerint Pitt és Jolie útjai különválnak és januárban már alá is írták az erről szóló iratokat, egy válóperes ügyvédre hivatkoztak, aki azonban később elmondta, hogy soha nem is találkozott a párral. Az álhírt a világ számos újságja, internetes lapja, tévé-és rádiócsatornája átvette, kész tényként kezelve azt.
|