Hírek
Sztártár
Felhasználó
Webáruház
E-mail:
Jelszó:
 Eva  Longoria  Noomi  Rapace  George  Clooney


Tarantino volt a kilencvenes évek új íze

2010. február 12.  12:32

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, nem telik el naptári hét egy-egy Quentin Tarantinoval kapcsolatos hír nélkül, ám most kiváltképp érdekes, minden ami az Oscar- díjas rendezővel kapcsolatos, ugyanis legutóbbi filmje, a Becstelen Brigantyk nyolc Oscar-jelölést is begyűjtött ebben az évben.

Tarantino mester pedig úgy véli, a filmiparban elért eddigi sikerei bizonyítják rátermettségét és tehetségét.

Akárcsak legutóbbi, Becstelen Brigantyk című filmjével, mely idén nyolc kategóriában is Oscar esélyes. A náci- háborús szatírát jelölték többek között a legjobb forgatókönyvnek-, illetve a legjobb rendezésnek járó elismerésre is.

Bár a Tarantino 1995-ben már megkapta egyszer a filmművészet legrangosabb elismerését, Ponyvaregény című alkotásáért, a Becstelen Brigantyk a rendező első Oscar-esélyes produkciója az 1997-es Jackie Brown óta. A Pam Grier és Samuel L. Jackson főszereplésével készült thrillert anno legjobb férfi mellékszereplő kategóriában jelölték, de abban az évben ezt a díjat Robert Forster helyett Robin Williams vihette haza a Good Will Hunting-ban nyújtott alakításáért.

„Egyszerűen büszke vagyok, amiért ennyire jól sikerült tolmácsolni, azt amit a Becstelen Brigantykkal üzenni szerettem volna. Az első két filmem miatt állandóan beszéltek rólam. Én egy új íz voltam abban a bizonyos serpenyőben. A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény révén én lettem a hónap, az év és az évtized új íze is. Most két évtizednyi filmes pályafutással a hátam mögött, valószínűleg semminek nem vagyok már az íze, de itt vagyok és itt is maradok.” – fogalmazta meg ars poetica-ját a rendező.

Végezetül hozzátette: „Olyan filmeket szeretnék készíteni, amik ugyanarról a helyről származnak, mint a Kutyaszorítóban, ugyanattól az embertől, ugyanattól a művésztől.”

(Maróthy)


Forrás: One Média

Összeomlott Tarantinóék „háza˝
2010. február 03.  09:49
Tarantino nyugdíjas író lesz
2009. december 19.  07:54
Tarantino 8 kedvenc filmje 2009-ből
2009. december 18.  11:12
Quentin Tarantino
Quentin Tarantino
0% - 0%
Elhiszed?
További hírek:
Chloe Sevigny-t kiborította a jelmeze
2012. május 17.  22:39
Cameron Diaz imádta a műciciket
2012. május 17.  19:31
Elhunyt Donna Summer
2012. május 17.  18:24
Katherine Heigl titokban vitte haza gyermekét
2012. május 17.  17:43
Sikerrel búcsúztak a feleségek
2012. május 17.  15:55
Fry és Laurie újra együtt dolgoznak
2012. május 17.  14:05
Jön az Igazából szerelem 2?
2012. május 17.  12:20
The Best Of Kylie Minogue
2012. május 17.  10:33
Sir Michael Caine nagykövet lett
2012. május 17.  08:47
Matthew Mcconaughey: a romantikus komédiák nem könnyűek
2012. május 17.  21:10


A Hogyan veszítsünk egy pasit 10 nap alatt sztárja úgy gondolja, hogy a romantikus komédiák egyáltalán nem könnyűek.




One Média hírügynökség Foglalj helyet nálunk! TVmagazin PremierFilm TravelTipp
impresszum  -  jogi tudnivalók  -  médiaajánlat  -  e-mail  -   RSS
popháló.hu
Minden jog fenntartva
2007-2011