 |
2010. február 08. 20:38
Bár végigturnézza majd a nyarat, mégis marad annyi ideje, hogy elkészítse új albumát Sophie Ellis Bextornak.
Az extravagáns, 30 éves énekesnő másfél évtizeddel ezelőtt kezdte meg zenei karrierjét. 1997-ben a theaudience zenekar tagja volt, majd az ezredfordulón bábáskodott DJ Spiller világslágerének létrejöttekor, a Groovejet többek között a brit és az amerikai listákon is az élre tört. Bextor első szólóalbuma 2001-ben jelent meg Read My Lips címmel. Leginkább Cher, Take Me Home című dalának feldolgozásával vált ismertté. Másdodik nagylemeze Shoot from the Hip címmel 2003 októberében került a boltokba. 2007. május 21-én pedig a harmadik, Trip the Light Fantastic címmel.
Negyedik stúdióalbuma eredetileg már tavaly ősszel megjelent volna, ám végül ez idén őszre tolódik. Az énekesnő ugyanis nyáron még szeretné végigturnézni a különböző szabadtéri fesztiválokat, és csak utána vonulna stúdióba, hogy felvegye az új zenei anyagot. Így rajongói csak a nyár végén számíthatnak arra, hogy Bextor új dallal lepi meg őket.
Igaz, Sophie az idei fellépéseket is takaréklángra venné, bár menedzserei többre bíztatják, szíve szerint csak néhány fellépést vállalna:
„Szerintem 2011 lesz az igazi nyaram, akkor tényleg szeretnék eljutni minden jelentős fesztiválra, és a világ számos nagyvárosában fellépni” – nyilatkozta az énekesnő.
Az viszont szinte biztos, hogy a franciaországi Meribelben tartandó, Little World Festivalon ott lesz majd, hisz ezt férje, Richard Jones, valamint az ő együttes, a Feeling szervezi…
|