 |
2010. február 08. 11:15
Elképzelhető, hogy Russell Crowe kapja az egyik főszerepet a készülő Csillag születik feldolgozásban.
Eltérő hírek érkeznek a Warner egyik soron következő produkciójáról, hisz valakik már kész tényként kezelik Crowe leszerződtetését, míg mások úgy tudják, csupán a kívánságlistán áll az élen az ausztrál színész, de még nem mondott igent a felkérésre.
A csillag születik bár idehaza egy tehetségkutató verseny nevét takarja, Hollywoodban egy nagysikerű filmet jelent, amelynek lehet, hogy hamarosan jön a negyedik feldolgozása.
Először 1937-ben William A. Wellmann, majd 1954-ben a magyar származású George Cukor készítette el az első két Csillag születiket. Utóbbi egyébként hat Oscar-jelölét is begyűjtött, a főszereplője pedig Judy Garland volt.
1976-ban Barbra Streisand lépett az örökébe a Csillag születik harmadik feldolgozásában, Frank Pierson rendező Kris Kristofferson-t választotta mellé főszereplőtársául. E film révén Streisand Oscar-díjat is nyert, igaz, nem a szerepnek, hanem a betétdalnak köszönhetően.
Közel három és fél évtized távlatából Warner Bros úgy döntött, negyedszerre is leforgatnák a legendás történetet, persze, ahogy az eddig három film esetében is, mai korba illő sztorival. A forgatókönyv megírására már le is szerződtették Will Fetters-t. A hírek szerint a filmgyár fejesei legszívesebben Beyonce Knowles-nak adnák oda a sokra hivatott főszerepet. Az énekesnő szó szerint „új színt” vinne a darabba, hisz ő lenne az első, aki színes bőrűként játszaná el a szerepet.
|