 |
2010. február 06. 15:14
Rihanna letett arról, hogy az elkövetkező 10 évben megtalálja az igaz szerelmet.
A 21 esztendős amerikai énekesnő néhány hónapon át randizott a Los Angeles Dodger játékosával, Matt Kemppel. Ám végül a 25 éves baseballozóban sem találta meg az igazi társat, így nemrégiben szakítottak. Így a múlt vasárnap Grammy Díjátadó Gálán már egyedül jelent meg Rihanna.
Ahol újságírói kérdésre elárulta, úgy érzi, hogy harminc éves koráig nem igazán talál rá az igaz szerelem, sőt, nem is nagyon fogja keresni az elkövetkező évtizedben, mert sokkal inkább szeretne a munkájára koncentrálni.
Rihanna tavaly nyáron szintén egy sportolóval járt egy ideig, hisz feltűnően sokat látogatta a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapat mérkőzéseit, állítólag nem feltétlen a sportélmény, sokkal inkább Andrew Bynum kedvéért.
Pedig akkor még alig volt túl élete legnagyobb csalódásán. Egy évvel ezelőtt ex-barátja, Chris Brown ugyanis pont a 2009-es hogy a Grammy díjátadó előestéjén addig ütötte és fojtogatta őt, amíg a szépséges énekesnő el nem ájult. Végül csak úgy tudott elmenekülni, hogy kitépte a kocsi kulcsot a kormányzárból. Több fotó is kiszivárgott Rihanna arcáról az eset után.
Brown ugyan elismerte tettét, de a bíróság csak felfüggesztett börtönre ítélte. A szintén zenészként tevékenykedő ellen még női aktivisták által szervezett kampány is indult…
|