 |
2010. február 05. 11:12
Ahogy arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk, Zachary Quinto óriási pánikot okozott egy félreérthető nyilatkozatával, ám végül tisztázta, hogy vállalja a Star Trek folytatását. A fiatal színész emellett egy életrajzi drámában is feltűnhet.
A tervek szerint a tízedik Star Trek mozi „újdonsült” Spock kapitánya keltheti életre a mozivásznon minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjét, George Gershwin-t. Az életrajzi filmet ráadásul Steven Spielberg szeretné megrendezni, így ez Quinto számára is óriási kihívás volna.
A Dreamworks állítólag már meg is vásárolt egy forgatókönyvet az Egy gésa emlékiratai írójától, Doug Wright-tól. A sztori Gershwin életét kora gyerekkorától követné nyomon. Megmutatván, hogyan éltek orosz bevándorló szüleivel Brooklynban. Aki tragikusan rövid élete ellenére tucatnál is több musicalt írt. A legendás zeneszerző ugyanis mindössze 38 éves volt, amikor 1937-ben agydaganat következtében elhunyt. Ám olyan nagyszerű műveket hagyott ránk, mint a Kék rapszódia vagy az Egy amerikai Párizsban.
Zachary Quinto állítólag már zenei leckéket vesz, hogy az áprilisban induló forgatások során mind jobban megfeleljen szerepének. Igaz, az még nem biztos, hogy Spielberg rendezi majd a filmet, lehet hogy végül „csak” producerként bábáskodik felette, hisz két nagy álmát is szeretné idén megvalósítani. Egyrészről Abraham Lincolnról forgatna egy szintén életrajzi drámát. Valamint szeretné filmre vinni Tintin történetét is…
Zachary Quinto pályafutását különböző sorozatokban kezdte. Szerepelt a CSI: Helyszínelőkben, A 24-ben, de leginkább a Hősök Sylar-jaként lett ismert. A világhírnevet pedig a 2009-es Star Trek-nek köszönheti.
|